Ismertük a tájat, amelyben benne éltünk mi is, a szőlő is. De egyszer csak úgy éreztük, most találkoztunk igazán és mintha mindez nem véletlenül történt volna. Szerencse vagy véletlen? A zalai táj üzenete számunkra, hogy érdemes szeretettel művelni a szőlőt.

Borral egy szinte még gyermekkori élményben találkoztam: „a megcsillanó napsugarak, az újbor semmihez sem fogható, csodálatos illata, kacér ízei és az a pici kis mámor tökéletes egységgé olvadtak össze! Talán még nem tudtam, de ebben a találkozásban a sorsom akkor és ott eldőlt.” És persze egymással, mert ezt itt és így, csak mi ketten tudjuk.

A borászatunkat Szeszgyárnak hívják. Nem egy szokványos név, főleg nem egy minőségi borászatnak. De hát Istenem, a Szeszgyár volt előbb, mi csak beköltöztünk. Pálinkafőzdének, szeszgyárnak építették a XIX. század végén, ipari műemlék jellegét megőriztük.

Amit azonban a falakon belül kialakítottunk, felépítettünk, mind-mind egyetlen célt szolgál: megérteni, és minden évben megalkotni a zalai bort, ami legalább annyira sokféle, mint maga a borvidék.

Úgy is mondhatnánk, sokféle gyönyörűség készül itt. Akármelyiket kóstoljuk, mindegyik valami más miatt tetszik, a kacér nektár, a bohém pátria, vagy éppen a nyugodt, bölcs furmint, és így tovább, folytathatnánk a sort.

Sokszor elgondolkodunk rajta, mitől lesznek boraink finomak, zamatosak, vidámak vagy éppen merengőek, megfontoltabbak. Tiszteljük a hagyományokat, hiszen abban nőttünk föl, emlékszünk az ízekre, apáink, nagyapáink boraira. Jók voltak, néha kiemelkedően jók. Használjuk a tudást, amit tőlük kaptunk örökül, de azt is, amit önállóan szereztünk meg. Biztosak vagyunk benne, hogy büszkék lennének ránk.

A világ e kis szeglete és a zalai bor fejlődik. Ebben a fejlődésben akarunk mi is részt venni, még jó sokáig.